A tragédiát megpróbálták Heisz Pál kapitány nyakába varrni: azonnal letartóztatták, majd nyolc és fél hónapig tartották vizsgálati fogságban. Az 1955-ös tárgyaláson Heiszt és 5 társát összesen 33 évi börtönre ítélték; a Legfelsőbb Bíróság a kapitány kivételével mindenkit felmentett, Heiszt pedig nyolc és fél havi börtönre ítélte, amit a vizsgálati fogsággal letöltöttnek minősítettek. (A több évtizede balesetmentesen hajózó szakember a vízből kimentett hajónaplónak köszönhette, hogy életben maradt: ez bizonyította, hogy a jármű nem volt túlterhelve). Heisz ezután évekig nem kapott munkát, végül Siófokon vették fel kikötőfelügyelőnek.
Kő András, a neves újságíró ismerte a hajó kapitányát. Így ír: " a hatvanas évek közepén minden nyarat Siófokon töltöttünk a nagymamánál. Egyetlen szobácskáját megosztotta velünk, gyerekekkel, hogy aztán az újhelyi mólóról elindulhassunk felfedezőútjainkra. Nemegyszer előfordult, hogy egy alacsony, erősen kopaszodó férfi tűnt fel a mólón, és horgászathoz készülődött. Az emberek összesúgtak mögötte. Ő volt a Balatonfüreden felborult Pajtás kapitánya."
A Pajtás tragédiájának áldozatai:
Almási András (1932. 02. 02.) cipész segéd, élt 22 évet,
Bernhardt Gyuláné (1929. 08. 06.) tisztviselő, élt 25 évet,
Csernus Ferencné (1897.08.21.) háztartásbeli, élt 57 évet
Csomai Antalné (1904.08.30.) háztartásbeli, élt 50 évet
Csomai Piroska (1925.10.27.) számlázó, élt 27 évet
Domenis Gyuláné (1886.11.12.) ny. nyomdai berakó, élt 68 évet
Füzes Lászlóné Neumann Ilona (1915.04.15.) háztartásbeli, élt 38 évet
Göbölyös László (1936) tanuló, élt 18 évet
Homonai Imre (1917.07.17.) tisztviselő, élt 37 évet
Huszti Mária (1932.11.06.) tisztviselő, élt 22 évet
Ötvös Irén (1934.08.26.) tisztviselő, élt 20 évet
Pomori Hanna (1931.01.29.) tamuló, élt 23 évet
Póser Margit (1929.03.10.) tisztviselő, élt 25 évet
Rigler István (1932.01.05.) hiv. katona, élt 22 évet
Szabó István (1921.04.08.) postafelügyelő, élt 33 évet
Szentirmai Károly (1910.09.11.) ?, élt 44 évet
Szeőke Lajosné (1922.08.23.) tisztviselő, élt 32 évet
Szűcs Ferenc (1931.?) tanuló, élt 23 évet
Vámos Gyula (1934.03.28.) hajófűtő, élt 20 évet
Villányi Mária (1937.08.05.) tanuló, élt 17 évet
Vituska Mária (1936.09.10.) tanuló, élt 18 évet
Wittman Ernő (1947.05.01.) tanuló, élt 7 évet
Wittman Sándor (1911.10.20.) gépkocsivezető, élt 43 évet
A Pajtást többszöri nekifutásra sikerült kiemelni a Balatonból, majd átépítették kétcsavaros motorhajóvá. Előbb Siófok névre keresztelték át, majd visszakerült a Dunára, és Dömsöd néven futott 1987-ig, amikor végleg kivonták a forgalomból. A Pajtás most is megvan, sőt átépül és újra hajózni fog. Később erről is beszámolunk.
Korabeli fotók ITT!
FOLYTATJUK!
Felhasznált irodalom:Dulin Jenő: Emlékezés egy tragédiára - Nők a Balatonért Egyesület Kiskönyvtára 7., Balatonfüred 2004.
Horvai Árpád okl. hajómérnök: Harminc év előtti tanulságok (Viziközlekedés, 1984.)
Szabad Nép - 1954. június 1.
Népsport - 1954. május 30.
Kő András: Ötven évvel ezelőtt süllyedt el a Pajtás gőzös a Balatonon (MNO, 2004. május 30.)
Horvai Árpád okl. hajógépészmérnök, gazdasági mérnök: Harminc év előtti tanulságok (Víziközlekedés, 1982. 4. szám)
Kálnai Attila: Néhány gondolat és tény egy harminc év ezelőtti témához (Víziközlekedés, 1984. 1. szám)
Mészáros Attila: A balatoni hajózás feketenapja (Zsaru Magazin, 2002. 32. sz.)
A fotókat a Nők a Balatonért Egyesület bocsátotta rendelkezésünkre. A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak!
Köszönjük Mészáros Tibor hajómérnök szakmai segítségét és a Nők a Balatonért Egyesület támogatását.












