|
(Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2010. évre kiadott Általános Versenyutasításával) A verseny helye: Balatonfűzfő – BS Fűzfő Kikötő A verseny ideje: 2011. június 04. A verseny rendezője: BSFVK |
![]() |
| A Plastik Regatta honlapja - KLIKK! |
|
| Nevezés ITT! |
A verseny célja: A versenyzők, egy túrafutamon való részvétele, melyet a szervezők értékelnek és díjaznak.
Az Plastik Regatta-BS Fűzfő Kupára nevezett csapat névadója: műanyagipari tevékenységet folytat cég, vállalkozás lehet. A hajó legénységéből legalább egy fő műanyagipari szakmában tevékenykedő kell, hogy legyen. Mivel a versenyrendezőség szeretne teret adni azoknak a vitorlázóknak is akik nem tagjai semmilyen műanyagipari tevékenységet folytató cégnek sem, ezért az ő nevezésüket is fogadja, viszont a regatta vándorkupáját csakis az a hajó nyerheti el, amelyen a fedélzeten minimum 1 fő a műanyagiparban tevékenykedik, és ezt a nevezésnél regisztrálta a versenyrendezőség.
|
Hirdetési kategória: valamennyi hajó jogosult tetszőleges hirdetést viselni mind a hajótesten, mind pedig a vitorla-felületen azzal a megkötéssel, hogy valamennyi hajó köteles viselni a rendezőség által előírt reklámot is. A verseny ideje alatt a verseny hivatalos fotósa(i) és operatőre(i) dolgoznak a parton és a vízfelületen. Az általuk készített képanyagok a verseny hivatalos website-ján megtalálhatóak és elérhetőek lesznek minden versenyző részére. |
Versenyvezető: Stricz Tamás
Versenyorvos: Dr. Varga László
Versenybíróság: Hodács Attila elnök
Böröczky Dávid
Szalay Csaba
Versenyrendező Team: Mohos Gábor, Böröczky Áron, Margitics Imre, Snieder Kata, Sniderné Erzsébet, Tolnai István és Tolnainé Zsuzsa
Versenypálya: Balatonfűzfő és Siófok közötti területen. Rajt a BS-Fűzfő elötti vízterületen, melynek a rajtvonalát a rajthajó és egy jól látható narancssárga bója jelzi. A rajt iránya dél, Siófok irányába. 2. sz. bója a Siófok előtt elhelyezett sárga, visszafordító bója, melynek pozíciója a siófoki Bahart kikötő vízről tekinte, bal oldali mólójától északi irányba 200 méterre. A visszafordító bója kerülés: a bója bal kéz felől maradjon. A befutó a rajtvonal is egyben.
Pályamódosítás:
Elégtelen szélviszonyok esetén a rendezőség a siófoki pályajelnél a versenyt befuttathatja.
Versenyrendező hajók és jelzéseik: 1 rajthajó és 3 versenybiztosító motoros. A versenyrendező hajók narancssárga lobogóval ellátottak.
Versenyszabályok: Nemzetközi Vitorlás Versenyszabályok 2009-2012 Az MVSZ 2011. évi Általános Versenyutasítása és Rendelkezései, az osztályelőírások és a jelen versenykiírás.
Rajtolási procedúra: a 26.1 szabály szerint.
|
Jelzés |
Lobogó és hangjelzés |
Rajtjelzés előtti percek |
||
|
Figyelmeztető |
Osztálylobogó, 1 hangjel |
5 |
||
|
Előkészítő |
P,I,Z,Z az I-vel, vagy Fekete lobogó 1 hangjel |
4 |
||
|
Egyperces |
Előkészítő bevonása 1 hosszú hangjel |
1 |
||
|
Rajt |
Osztálylobogó bevonása 1 hangjel |
0 |
Hétperces szabály: Az előkészítő jelzéstől rajt lövés után 3 percig tiltott a spinnaker, bliszter és a gennaker használata. A tiltás feloldását a rendezőség hangjellel jelzi. Ezen előírás megszegőit a versenyrendezőség óvástárgyalás nélkül köteles kizárni a futamból (ez a 63.1 szabály megváltoztatása)
Versenyszabályok: Nemzetközi Vitorlás Versenyszabályok 2009-2012 Az MVSZ 2011. évi Általános Versenyutasítása és Rendelkezései, az osztályelőírások és a jelen versenykiírás.
A verseny résztvevői:
Magyarországon érvényes hajóvezetői engedéllyel rendelkező 1 fő hajóvezető felelős személy. A legénységre vonatkozóan külön előírás nincs.
A vízre szállástól a partra érkezésig a mentőmellény használata kötelező.
|
Nevezhető hajók: A 2010-es évre vonatkozó végleges yardstick lista letölthető innen: Letöltés >>> |
A nevezés helye: BSFVK versenyirodája. Nevezést csak a kiíráshoz mellékelt nevezési lapon fogadunk el, mely másolható, sokszorosítható, a www.plastikregatta.hajoablak.hu honlapról letölthető.
A nevezés ideje: Előnevezés leadható e-mailben az címre valamint a www.sajto.hajoablak.hu honlapon 2011.06.03. 20:00 Határidőn túl kizárólag pótnevezést fogadunk el. A nevezettek kötelesek magukat a helyszínen, a versenyirodán regisztrálni 2010. június 03. 14-20 óra, valamint 2010. június 04. 08-09 óra közötti tartamban.
Nevezési díj: A személyenkénti 5000 HuF összegű nevezési díjakat előzetes nevezés esetén, kérjük a versenyt megelőzően BS Fűzfő Vitorlás Klub KßH Banknál vezetett 10200713-48017705-00000000 számlájára átutalni, vagy a nevezésnél irodánkban befizetni.
Pályajelek: Jól látható, felfújható sárga bóják.
Értékelés: Yardstick I. II. III. osztályok az egytestű hajók számára. A One design hajóosztályok saját rendszerükben.
Díjazás: Yardstick osztályonként az első három helyezett érem és kupa díjazás, valamint a Vándorkupa az abszolút befutási sorrend 1. helyezettjének.
Egyéb rendelkezések: Minden résztvevő hajónak rendelkeznie kell érvényes felelősségbiztosítással. Ennek meglétét a versenyiroda regisztrációkor ellenőrzi. Hiánya esetén a nevezést nem fogadja el. A versenyvezetőség a futam után, szúrópróbaszerűen, az induló hajók 5%-t ellenőrzi, a hajólevelében és az 2010. évi versenynaptár kiegészítő rendelkezéseiben előírt felszerelési tárgyak szempontjából. Azok bármilyen hiánya a hajó kizárását vonja maga után (DSQ).
Óvás: Az óvási szándékról azonnal értesíteni kell az óvott hajót, viselni kell az óvást jelző lobogót, továbbá a befutásnál be kell jelenteni a versenyvezetőségi hajónál és meg kell győződni arról, hogy azt tudomásul vették. Az óvást a versenyvezetőségi hajó kikötését követő egy órán belül írásban kell beadni a versenyvezetőnél. Az óvástárgyalás időpontját, az óvó, az óvott és a tanúként megidézett vitorlások rajtszámát a versenyvezetőség a hirdetőtáblán közli.
Óvási díj: 3000 Ft+áfa
Szavatosság kizárása:A versenyen, illetve az azon való részvétellel kapcsolatos, vagy annak folyamán előforduló, személyi illetve vagyoni károkért a verseny rendezője semmiféle szavatosságot vagy felelősséget nem vállal.
Verseny és társasági program
Péntek
• 15:00 - 20:00 Nevezés, regisztráció a nagy hajós versenyre.
• 20:00 Megnyitó, Welcome Drink
Szombat
• 08:00 - 09:00 Nevezés, Megnyitó ceremónia, regisztráció a nagy hajós versenyre
• 09:30 kormányos értekezlet
• 10:15 kihajózás
• 11:00 vitorlásverseny rajt
• 17:00 befutási limitidő
• 18:00 vacsora
• 19:00 eredményhirdetés, díjkiosztó
• 20:00 regatta party
Jó szelet és sportszerű versenyzést kíván a Versenyrendezőség! A versenyprogram változásának jogát a rendezőség fenntartja.
BS FŰZFŐ VITORLÁS KLUB
Információs vonal: +36 20 2 637944
A versenyen mindenki a saját veszélyére és felelősségére vitorlázik. A versenykiírás változásának jogát a rendezőség fenntartja.












