| Kétnapos regattával intettek búcsút a balatoni vitorlás szezonnak az ifjúsági és olimpiai osztályok leglelkesebb és legkitartóbb versenyzői, kiegészülve néhény repülő hollandis és katamarános egységgel. A hét eleji riogatások ellenére kellemes őszi időjárás, napsütés, ám igen enyhe légmozgás fogadta a versenyzőket szombaton reggel, s csak az olimpiai osztályok számára kitűzött helyszínen volt elegendő szél egyetlen futam lebonyolítására, ami a futam végére szinte teljesen el is állt. Sajnos az ifjúsági pályán egész napos várakozásra ítéltettek a fiatalok a teljes szélhiány miatt. Vasárnap azonban megkegyelmeztek az égiek a lelkes vitorlázóknak, s kellemes nyugatias szélben három, illetve két futamot sikerült lebonyolítani a hajóosztályok versenyzői számára, mely során komoly küzdelmek folytak a legjobbaknak járó díjakért. Az olimpiai osztályoknak, katamaránoknak és repülő hollandisoknak végül négy, az ifjúsági osztályoknak - az optimist kivételével - pedig három futam alapján hirdetett eredményt a rendezőség, s az ünnepélyes díjkiosztóval lezárult a 2010-es balatoni versenyévad a kishajós versenyzők számára. |
|
Eszes Bernadett
MVSZ - OÉB/UB
Eredmények itt!
Nemzetközi és minősítő verseny
Hajóosztály: Formula 18, 470, Finn-dingi, 49-er, Laser, Repülő Hollandi, Csillaghajó, 420, Laser Radial, Cadet, Laser 4.7, Optimist, Katamarán
Faktor: 1,1
Rendező egyesület: MVSZ
FD, St, Kt, F18 faktorszáma 1,2
többi faktorszáma 1,1
többi faktorszáma 1,1
Versenykiírás itt!

Továbbküld
Megnézték: 803
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!













