Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!

Augusztus 18-án indul a Széchenyi Emléktúra

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark
Néhány évvel ezelőttig a leglelkesebb balatoni túravitrolázók nyáron rendszeresen öszegyűltek és Bartha József vezetésével hangulatos közös vitorlázással élvezték a Balaton szépségeit, egymás társaságát és így emlékeztek gróf Széchenyi Istvánra, akinek a balatoni hajózás megteremtésében is elévülhetetlen érdemei vannak.
Sajnos változó világunkban ez a sikeres, fénykorában 30-50 hajót megmozgató túravitorlás esemény néhány éve elhalt.

Most a Magyar Vitorlás Szövetség igyekszik - kissé megváltoztatott formában, közös programokkal bővítve - újraindítani az emléktúra szép hagyományát.
A túrára jelentkezni lehet a következő e-mail címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , illetve az MVSZ budapesti irodájában.
A túra céljai közé tartozik az elsősorban versenyző és a csak túrázó vitorlázók összehozása,  annak a  lehetőségnek a megteremtése, hogy egymástól is tanuljanak.
A túravezető a magyar vitorlázás egyik legendája Tuss Miklós, de részt vesz a túrán más olimpikon vitorlázó is, például Ruják István. A közös vitorlázás során mód nyílik arra, hogy tapasztalataikkal segítsenek bármilyen hajókezelési tudás fejlesztésében. (Például a túra során bárki kaphat spinnakerezési oktatást.) Szóba kerülhetnek a balatoni navigációval kaopcsolatos kérdések vagy bármi ami a biztonságos hajózást segíti.
Az emléktúrán jelen lesz Szoják Balázs az MVSZ főtitkára is, így a vitorlássport bármely területéről, fejlesztési elképzeléseiről szó eshet.
A túra fő támogatói a Balatoni Hajózási ZRt. és a Pannon Yacht Charter. A Balatoni Hajózási Zrt. a túra során érintett marináiban a résztvevőknek nagy kedvezményít ad. Az MVSZ Széchényi Emléktúra hajói az eredeti ár harminc százalékáért vehetik igénybe a kikötőhelyeket, vagyis a három napi kikötői díj kevesebb lesz, mint normál esetben egyetlen éjszaka ára. (A normál árlista ITT!)
A túra nem csak közös vitorlázást, de közös programokat is kínál. A Balatonfüredről indul a túravezető hajó, de természetesen a programhoz bárhol lehet csatlakozni.
Az első közös esti program augustztus 18-án Balatonföldváron a hangulatos Galamb-szigeten lesz. A szalonnasütéshez, baráti beszélgetéshez csatlakozik Holovits György kétszeres olimpikon, a jelenleg legtöbb magyar bajnoki címmel bíró magyar vitorlázó. Reményeink szerint a Gyúróval való hangulatos esti beszélgetés megadja a túra alaphangulatát. A beszélgetés szervezett részét Ruji moderálja.
Másnap a csapat együtt Badacsonyba vitorlázik. Ott a közös program az Egry József Múzeum meglátogatása (ahol nem csak a balaton festőjének képei láthatók, de például Chagal kiállítás is van), majd közös borkóstoló és vacsora lesz.
A harmadik napon auguisztus 21-én Keszthelyre tart a túra, ahol a Libás kikötőben folytatódnak a közös események, amelynek fő attrakciója a palacsintasütő verseny lesz.
Vasárnap a Széchenyi Emléktúra közös hazavitorlázással, fokozatos elválással ér véget.

A túra hivatalos „kiírása”:

A túra időpontja: 2011 augusztus18 (csütörtök)-től  201. augusztus 21(vasárnap)-ig.
A túra szerzővezője: Magyar Vitorlás Szövetség
Partner: BAHART Zrt.
Támogató: Pannon Yacht Charter
Túravezető: Tuss Miklós

Részvételi díj: 6000 Ft/fő
A díj tartalmazza a túravezetést, a programokon való részvételt illetve a regatta lobogóját, amely a kikötőhelyi kedvezményekre jogosít. A kikötőhelyi díjakat mindenki maga fizeti (hiszen az hajóméret-függő illetve saját kedvezménye is lehet a résztvevőnek) de a túra résztvevőinek a Balatoni Hajózási Zrt. kedvezményt biztosít! A résztvevők harminc százalékos árért köthetnek ki!
Tervezett program:
2011-08-18 (Csütörtök)
Túralobogók felhúzása a hajókra.
Napi túratáv: Balatonfüred MVSZ kikötő (indulás) – Balatonföldvár  BAHART kikötőbe
Esti program: tábortűz, szalonna sütés, beszélgetés Holovits Györggyel és más olimpikon sokszoros magyar bajnok vitorlázókkal
Moderátor: Ruják István
2011-08-19 (Péntek)
Napi túratáv: Balatonföldvár BAHART kikötő – Badacsony BAHART kikötő
Esti program: Egry József Múzeum megtekintése, borkóstoló és vacsora
2011-08-20 (Szombat)
Napi túratáv: Badacsony BAHART kikötő – Keszthely Libás kikötő
Esti program:  palacsinta sütő verseny
2011-08-21 (vasárnap)
Keszthely Libás kikötő (hazaindulás)
Jelentkezés a Széchenyi Emléktúrára e-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy személyesen az MVSZ budapesti irodájában.
Info: +36 30 977 90 66 (Ruják István)

 

Cimke: Balatoni Hajózási Zrt. | kikötő | MVSZ

Megnézték: 364
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

0 tag és 95 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd