Az arany és ezüst csoportra osztott versenyzőknek végre megkegyelmezett a Balaton, és a tegnapi szélcsendes pihenőt követően, ma újra birtokba vehették a tavat.
Kellemes meglepetés, hogy az arany csoportba két magyar páros, Várady Szabó János és Petheö Tamás, valamint Diószegi Zoltán és Jankovics Gábor is bekerült.
A nemzetközi mezőnyt a világklasszisnak számító hollandok uralják, de volt olyan futam, ahol hazai versenyzőink egészen közel kerültek az élvonalhoz.
„Jelenleg délnyugati szél fúj, szinte repülnek a hajók! A zárónapra ennél szebbet kívánni sem lehet. Stabil szél van és az iránya is jól beállt. Minden hajó a vízen van, nagyszerű, hogy az utolsó napon ilyen szerencsénk van!” – mondta Süle Péter, rendező. Délután 2 óra 5 perckor lehet majd utoljára rajtolni, amit a versenyzők biztosan ki fognak használni, így akár 4 futamot is indíthatnak ma.
Az eredményekre délutánig várni kell, a díjkiosztó ünnepség 6 órakor kezdődik a Balatonfüred szívében található Kisfaludy színpadon. Addig is szurkoljunk a kedvenceinknek!
Forrás: Just Creative
További információk: http://2011.f18worlds.com/
Fotók: Szántó Áron (f18photos.com) és Mag Andrea
FOTÓK ITT!













