Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!

F18 VB - Lezajlottak a selejtezők - arany csoportban a magyarok

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark
A hatodik futam végeztével elérkeztünk a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság selejtezőjének végéhez. Holnaptól a mezőny első fele az „arany”, második fele az „ezüst” csoportban folytatja a versengést.

2228„Véget értek a selejtező futamok, így az eddig négy részre osztott mezőny most két csoportot alkotva folytatja a regattát. Az arany csoportba az első ötven, míg a többiek az ezüst csoportba kerülnek. Ez utóbbiak már nem szólhatnak bele a világbajnoki cím sorsába.” – mondta Nagy R. Attila a BYC elnöke. „A selejtezők lezárultával teljesítettük a követelményeket, így már biztos, hogy érvényes a világbajnokság. Jelenleg is fúj valamennyi szél, így ha szerencsénk van, folytatódhatnak a futamok.” – tette hozzá Süle Péter rendező.

A mai nap magyar meglepetését a Várady Szabó János – Petheö Tamás páros szolgáltatta, akik csoportjukban sokáig a többszörös világbajnok ausztrál, Darren Bundock nyomában hajóztak, majd az ötödik helyen futottak be. „Kedvező, északnyugati szél fújt, így a bójáknál rendre jól tudtunk fordulni, sokáig tartottuk a pozíciónkat Bundock mögött, de végül visszaestünk néhány helyet. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, korábban is azt mondtam, ha bármelyik magyar bekerül az arany csoportba, az már nagyszerű. Remekül végezte a dolgát Petheö Tamás csapattársam, és a hajónkkal is nagyon elégedett vagyok!” – nyilatkozta Várady Szabó János.

A korábban jól teljesítő Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor párosnak ezúttal nem volt szerencséje. „Abban a csoportban voltunk, amelyiket háromszor indítottak újra, volt, amikor a hetedik helyről kellett kiállnunk. Negyedszer sajnos nagyon visszaestünk, kedvezőtlenek voltak a szelek, így nem tudtuk tartani a tempót.” –mondta Diószegi.

A teljes mezőny vonatkozásában nem szolgálhatunk nagy meglepetésekkel.  Az első helyen a holland Coen de Koning - Thye Visser, a másodikon a szintén holland Mischa Heemskerk - Bastian Tentij áll. Őket követi az ausztrál Darren Bundock - Jeroen van Leeuwen, valamint a francia Moana Vaireaux - Romain Petit duó. Az ötödik helyen ismét egy holland versenyzőpárossal találkozhatunk Pim Nieuwenhuis és Ferdinand van West személyében. Összetettben a 28. helyen áll a legeredményesebb magyar csapat, a már említett Várady – Petheö páros. Rajtuk kívül a 48. helyen álló Diógszegi – Jankovics duó került be az arany csoportba.

Még két versenynap van hátra a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokságból, amelyet továbbra is érdemes lesz követni, mert a legizgalmasabb részek csak most következnek.


Forrás: Just Creative

További információk: http://2011.f18worlds.com/

Fotók: Szántó Áron (f18photos.com) és Mag Andrea


2226


2225

 

2229

 

2230

 

2222

 

2223

 

2227

 

 

Cimke: Balatonfüred | BYC | F18 | katamarán

Megnézték: 306
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

0 tag és 36 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd