Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!

Viharos gyorsasággal indult az F18-as világbajnokság

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság nyitónapján nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek, ugyanis az időjárás 36 csomós (azaz közel 65 km/órás) széllel várta őket. Ennek ellenére a nap folyamán négy futamot teljesítettek sikerrel.

A könnyű, fürge és elképesztően gyors manőverekre képes katamaránoknak a reggeli szélerő már nem volt igazán biztonságos, így a nap halasztással kezdődött. Egy óra parti várakozást követően Hantó István rendező csapata kivezényelte a mezőnyt, és két pörgős futamot tudtak le az északnyugati szélben. A délután folyamán a szél átfordult délnyugati irányba és mivel az ereje még remek volt, ebben s futottak két ráadás futamot a világbajnokság résztvevői.

A hajók előre kijelölt pályán versenyeznek 4 csoportban úgy, hogy két - két szín rajtol egyszerre.
Az első napok selejtezői futamainak végeztével arany és ezüst csoportra osztják a mezőnyt. Természetesen mindenki az arany csoportba vágyódik, de ez csak a legjobbaknak sikerülhet.
A hétfői nap előzetes eredményei alapján ez biztosan sikerül a sportág klasszikusainak számító holland Mischa Heemskerk-nek, az ausztrál Darren Bundock-nak, a szintén holland Koen de Koning-nek.
Ez utóbbi a mai 1,3,8,1 helyezéseivel tette le a voksát az előzetes eredmények alapján az összetett vezető helyre.

Azonban mint minden sportágban itt is van lehetőség az óvásra, mellyel rendszeresen élnek, így az estéket hosszú óvástárgyalások tölthetik ki, amíg meg nem születik a végleges eredmény.
Ne feledjük, az utolsó futamnak 19 óra után lett vége, és ezt követően értek partra a megfáradt vitorlázók.

1113A hazai esélyeseket illetően eddig a papírforma jött be. Az előzetes eredmények alapján a 2010-es Magyar Bajnok Váradi – Petheö egység a 26. helyen, míg a Diószegi – Jankovics duó a 49 helyen várja a folytatás. A nap negatív szenzációját a Vándor – Kalocsai páros szolgáltatta, sajnos kimondhatjuk, a tőlük már megszokott módon. A második erősszeles futamban kidöntötték az árbocukat, amivel bár a média érdeklődését felkeltették, a verseny eredményeiknek nem tett jót. A 2010-es világbajnok hajóval jelenleg a 90. helyen állnak.

Amennyiben az időjárás engedi, a hét minden napján lesznek futamok, így izgalmakban egy pillanatra sem lesz hiány. A versenyzőknek nagyon tetszik a Balaton és nem utolsó sorban az erős szél, ugyanis, ha egy katamarán nekilódul, motorcsónakkal is nehéz utolérni. Aki kíváncsi az elképesztő tempóra, az július 8-ig, a világbajnokság zárónapjáig még gyönyörködhet a száguldó hajókban Balatonfüreden.

INFO: www.2011.f18worlds.com

Forrás: Just Creative

Fotó: Szántó Áron, Mag Andrea

1115

1114

1111

1117

1112

1118

 

Cimke: Balatonfüred | BYC | F18 | katamarán

Megnézték: 310
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

0 tag és 31 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd