Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!

Sopron Bank Nagydíj – Tolnay Kálmán László Emlékverseny

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark
Első alkalommal rendezte meg a Balatonfüredi Yacht Club és a Sopron Bank a Tolnay Kálmán lászló emlékversenyt, 2011 május 7.-én, szombaton Balatonfüreden.
Gyönyörű napsütéses reggelre ébredhettünk a verseny napján, bár a tükörsima víz sok reménnyel nem kecsegtetett. Szerencsére igaza lett az időjósoknak és késő délelőtt megjött a várva várt hármas, É-ÉNY szél, mely folyamatosan erősödött, és 10:00-kor elrajtolt 35 hajóval a több mint 150 fős mezőny. Az idénynyitó túraversenyre a mainál kellemesebb és optimáli-sabb időt el sem lehetett volna képzelni.  A BYC kiválóságára, Tolnay Kálmán Lászlóra és ki-emelkedő vitorlázó sportteljesítményére emlékezünk ezen a napon, aki kétszeres Olimpikon, többszörös Magyar Bajnok és Kékszalag győztes volt.
A díjakat a Sopron Bank képviseletében megjelent, Berki Mihály vezérigazgató helyettes adta át az abszolút győztes, Vodafone Buda Cash (Principessa) csapatának, a második helyezést elért Irokéz csapatának, továbbá a harmadik helyen végzett Passione indulóinak.
A díjkiosztón Tolnay Kálmán László unokája is részt vett.

Sopron Bank Nagydíj- Tolnay Kálmán László Emlékverseny

Balatonfüred, 2011. 05.07.

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 10:00:00

Rank

Fleet

Boat

SailNo

Club

HelmName

CrewName

Rating

Finish

Elapsed

Points

1

YSI

Vodafon Buda Cash (Principessa)

115

TECON SE

ifj. Rauschenberger Miklós

Belle Örs (BYC), Bárdos Mihály, Bér Rudolf (BYC), Fináczy György, Major Miklós, Major Zoltán, Nagy Gábor, Pénzes Attila, Pénzes Botond, Pfaff András, Sárközy András, Sztanov Attila, Weörös Szabolcs

66

11:38:40

1:38:40

1.0

2

YSI

Irokéz

7

KMP VSE

Litkey Bence

Pajor Zsolt (TVSK), Litkey Balmaz (BYC), Varró Gábor, Kiss Péter (TVSK), Kardos Gábor, Kardos Gáborné

78

12:11:14

2:11:14

2.0

3

YSI

Passione

001

MB Sailing

Bereczki Zsombor

Marton Balázs, Fekete Zoltán, Tallós Ákos, Kovács Márk, Zalán Helga

82

12:16:05

2:16:05

3.0

4

YSI

Capella

70/2

SVSK

Vőneky Ákos

Vőneky Gyula, Tóth Mónika (BYC), Zink Leon mocó (BYC)

78

12:21:28

2:21:28

4.0

5

YSI

Kacor

1005

TVSK

Gosztonyi András

Meilinger Miklós, Tompos Viktor, Peltenkoffer Sándor, Matlatszlovszky Miklós

80

12:22:06

2:22:06

5.0

6

YSI

Black Magic

311/ 589

BMVSE

Simon Tamás

Bejek Csaba, Bouchal András, Bite Pál (Kereked), Dedinszky Csaba, Szima Barna, Marcz Henrik, Dalos Attila

84

12:23:52

2:23:52

6.0

7

YSI

Nelson

BYC

Déry Attila

Varga Lajos, Dancs Antal, Németh Ákos

88

12:24:38

2:24:38

7.0

8

YSI

Medicken

75

HYC

Martinyi Aladár

Valkó András, Beck Gergő, Dániel Marci

89

12:24:52

2:24:52

8.0

9

YSI

Dorsia

858

EGIS SE

Kurucz Sándor

Kurucz Tamás, Sarkady Attila

91

12:29:25

2:29:25

9.0

10

YSI

Eleven

106

TYC

Czap Zoltán

Törő György (IBM), Majoros Zsolt, Szenczi Zalán, Gerlóczy Péter

90

12:31:07

2:31:07

10.0

11

YSI

Red Shark

1183

TYC

Paál András

Ferinczi Dávid, Pál András (OMFB), Mokry Péter (OMFB), Takács Levente (OMFB)

90

12:31:37

2:31:37

11.0

12

YSI

Béla Úr

1051

ER-Petro SE

Csontos Péter

Vermes András, Csontos Bence, Pusztai Domonkos, Réti Zsolt

94

12:33:55

2:33:55

12.0

13

YSI

Alster

103

TVSK

Klaus Gerasch

Elmar Grams, Tomcsányi Attila, Deák Csaba, Illyevőlgyi Andrea

90

12:35:13

2:35:13

13.0

14

YSI

Szent Ágota

859

SVSK

Adriány Zoltán

Mihala Gábor, Toth Sándor (AVIS SE)

91

12:37:31

2:37:31

14.0

15

YSI

Orphelins

780

ER-Petro SE

Sipos Zoltán

ifj. Sipos Zoltán, Nagy Ildikó, Zsolnay Máté, dr. Szlovák Judit, Menyhért Klára, Erdősi Zoltán, Kubinyi Norbert, Sipos Kornél (mocó), Sipos Szonja mocó

95

12:38:20

2:38:20

15.0

16

YSII

Aquarius

101

VVSE

Molnár Imre László

Potoczki Tamás, Ferke Tamás, Klaris Zsolt

103

12:39:28

2:39:28

16.0

17

YSI

Octopus

110

BYC

Duka László

Duka Krisztina, Bakonyi Miklós

90

12:40:39

2:40:39

17.0

18

YSI

Apache

629

VVSK

Nemes Csaba

Nemes Tamás, Bajmóczi Balázs, Ficsor Csaba, Laborczi Bernadett, Gőgös Barnabás (TYC)

91

12:43:32

2:43:32

18.0

19

YSII

Zabhegyező

1400

LVE

Szombati Péter

Gábor Szabolcs (AVSC), Vincze Gábor (VSC)

102

12:44:32

2:44:32

19.0

20

YSII

Testosteron

550

Wind SE

Marik Tamás

Nagy Istvánné, Kovács Gergely (ARCHE VSE)

107

12:44:57

2:44:57

20.0

21

YSII

Imi Jé

7

LVE

Temesfői Zénó

Ganyecz Sára, Bíró Kata, Ikrényi Gábor (TVSK)

102

12:46:24

2:46:24

21.0

22

YSII

Moby Dick

225

TVSK

Barta Ferenc

Kern Pál (Nitrokémia VK), Antonio Calderon, Molnár Mátyás

102

12:47:00

2:47:00

22.0

23

YSI

X-trem25

NED 100

Matlák SE

Belley László

Gombár Zoltán, Krauth Balázs

90

12:47:30

2:47:30

23.0

24

YSII

Lakinet

1154

Kenesei VK

Laki Péter

Béres Lajos, Szabó Norbert, Gyöngyössy György

103

12:50:39

2:50:39

24.0

25

YSII

Beerci

1218

BS Fűzfő

Szöllősi Zoltán

Nyitrai Róbert, Kisházi Kálmán, Dobos Imre, Őry Beáta

102

12:51:33

2:51:33

25.0

26

YSII

Avanti

960

BYC

Tóth István

Bathó Zsuzsa

102

12:53:09

2:53:09

26.0

27

YSI

Olé

114

GKM SE

Dr. Pólya Antal

Kovács Tamás

99

12:54:34

2:54:34

27.0

28

YSII

Aphrodite

250

Berényi András

Dr. Farkas Péter, Szapu György

102

12:54:39

2:54:39

28.0

29

YSII

Szélhámos

C 57

TVSK

Sarkady Péter

Gelencsér Ákos

103

12:56:46

2:56:46

29.0

30

YSII

Michelle

73

BYC

Gregus Ákos

Takács Vera

103

12:58:58

2:58:58

30.0

31

YSI

147

ER-Petro SE

Bogdán Gergely

Gálik Gabriella, Pásztor Anita, Farkas Gyula

99

13:10:53

3:10:53

31.0

32

YSIII

Anna

1253

TVSK

Galambos Zoltán

Ollós József

112

13:16:21

3:16:21

32.0

33

YSII

Aquamarin

488

TVSK

Komondi Pál

Gábos András

107

13:16:45

3:16:45

33.0

34

YSIII

Lucifer

188

OMFB VK

Olt János

Gönczi László

112

13:33:22

3:33:22

34.0

35

YSII

Bori

1341

MTDSC

Benedict András

János Alex, János Dóra, János Bogi, Benedict Soma

108

DNF

36.0


Sopron Bank Nagydíj- Tolnay Kálmán László Emlékverseny

Balatonfüred, 2011. 05. 07.

YSI

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 10:00:00

Rank

Fleet

Boat

SailNo

HelmName

CrewName

Club

VY

Finish

Elapsed

Corrected

Points

1

YSI

Vodafon Buda Cash (Principessa)

115

ifj. Rauschenberger Miklós

Belle Örs (BYC), Bárdos Mihály, Bér Rudolf (BYC), Fináczy György, Major Miklós, Major Zoltán, Nagy Gábor, Pénzes Attila, Pénzes Botond, Pfaff András, Sárközy András, Sztanov Attila, Weörös Szabolcs

TECON SE

66

11:38:40

1:38:40

2:29:30

1.0

2

YSI

Medicken

75

Martinyi Aladár

Valkó András, Beck Gergő, Dániel Marci

HYC

89

12:24:52

2:24:52

2:42:46

2.0

3

YSI

Béla Úr

1051

Csontos Péter

Vermes András, Csontos Bence, Pusztai Domonkos, Réti Zsolt

ER-Petro SE

94

12:33:55

2:33:55

2:43:44

3.0

4

YSI

Dorsia

858

Kurucz Sándor

Kurucz Tamás, Sarkady Attila

EGIS SE

91

12:29:25

2:29:25

2:44:12

4.0

5

YSI

Nelson

Déry Attila

Varga Lajos, Dancs Antal, Németh Ákos

BYC

88

12:24:38

2:24:38

2:44:21

5.0

6

YSI

Passione

001

Bereczki Zsombor

Marton Balázs, Fekete Zoltán, Tallós Ákos, Kovács Márk, Zalán Helga

MB Sailing

82

12:16:05

2:16:05

2:45:57

6.0

7

YSI

Orphelins

780

Sipos Zoltán

ifj. Sipos Zoltán, Nagy Ildikó, Zsolnay Máté, dr. Szlovák Judit, Menyhért Klára, Erdősi Zoltán, Kubinyi Norbert, Sipos Kornél (mocó), Sipos Szonja mocó

ER-Petro SE

95

12:38:20

2:38:20

2:46:40

7.0

8

YSI

Eleven

106

Czap Zoltán

Törő György (IBM), Majoros Zsolt, Szenczi Zalán, Gerlóczy Péter

TYC

90

12:31:07

2:31:07

2:47:54

8.0

9

YSI

Irokéz

7

Litkey Bence

Pajor Zsolt (TVSK), Litkey Balmaz (BYC), Varró Gábor, Kiss Péter (TVSK), Kardos Gábor, Kardos Gáborné

KMP VSE

78

12:11:14

2:11:14

2:48:15

9.0

10

YSI

Red Shark

1183

Paál András

Ferinczi Dávid, Pál András (OMFB), Mokry Péter (OMFB), Takács Levente (OMFB)

TYC

90

12:31:37

2:31:37

2:48:28

10.0

11

YSI

Black Magic

311/ 589

Simon Tamás

Bejek Csaba, Bouchal András, Bite Pál (Kereked), Dedinszky Csaba, Szima Barna, Marcz Henrik, Dalos Attila

BMVSE

84

12:23:52

2:23:52

2:51:16

11.0

12

YSI

Alster

103

Klaus Gerasch

Elmar Grams, Tomcsányi Attila, Deák Csaba, Illyevőlgyi Andrea

TVSK

90

12:35:13

2:35:13

2:52:28

12.0

13

YSI

Szent Ágota

859

Adriány Zoltán

Mihala Gábor, Toth Sándor (AVIS SE)

SVSK

91

12:37:31

2:37:31

2:53:06

13.0

14

YSI

Olé

114

Dr. Pólya Antal

Kovács Tamás

GKM SE

99

12:54:34

2:54:34

2:56:20

14.0

15

YSI

Kacor

1005

Gosztonyi András

Meilinger Miklós, Tompos Viktor, Peltenkoffer Sándor, Matlatszlovszky Miklós

TVSK

80

12:22:06

2:22:06

2:57:38

15.0

16

YSI

Octopus

110

Duka László

Duka Krisztina, Bakonyi Miklós

BYC

90

12:40:39

2:40:39

2:58:30

16.0

17

YSI

Apache

629

Nemes Csaba

Nemes Tamás, Bajmóczi Balázs, Ficsor Csaba, Laborczi Bernadett, Gőgös Barnabás (TYC)

VVSK

91

12:43:32

2:43:32

2:59:42

17.0

18

YSI

Capella

70/2

Vőneky Ákos

Vőneky Gyula, Tóth Mónika (BYC), Zink Leon mocó (BYC)

SVSK

78

12:21:28

2:21:28

3:01:22

18.0

19

YSI

X-trem25

NED 100

Belley László

Gombár Zoltán, Krauth Balázs

Matlák SE

90

12:47:30

2:47:30

3:06:07

19.0

20

YSI

147

Bogdán Gergely

Gálik Gabriella, Pásztor Anita, Farkas Gyula

ER-Petro SE

99

13:10:53

3:10:53

3:12:49

20.0

YSII

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 10:00:00

Rank

Fleet

Boat

SailNo

HelmName

CrewName

Club

VY

Finish

Elapsed

Corrected

Points

1

YSII

Testosteron

550

Marik Tamás

Nagy Istvánné, Kovács Gergely (ARCHE VSE)

Wind SE

107

12:44:57

2:44:57

2:34:10

1.0

2

YSII

Aquarius

101

Molnár Imre László

Potoczki Tamás, Ferke Tamás, Klaris Zsolt

VVSE

103

12:39:28

2:39:28

2:34:49

2.0

3

YSII

Zabhegyező

1400

Szombati Péter

Gábor Szabolcs (AVSC), Vincze Gábor (VSC)

LVE

102

12:44:32

2:44:32

2:41:18

3.0

4

YSII

Imi Jé

7

Temesfői Zénó

Ganyecz Sára, Bíró Kata, Ikrényi Gábor (TVSK)

LVE

102

12:46:24

2:46:24

2:43:08

4.0

5

YSII

Moby Dick

225

Barta Ferenc

Kern Pál (Nitrokémia VK), Antonio Calderon, Molnár Mátyás

TVSK

102

12:47:00

2:47:00

2:43:44

5.0

6

YSII

Lakinet

1154

Laki Péter

Béres Lajos, Szabó Norbert, Gyöngyössy György

Kenesei VK

103

12:50:39

2:50:39

2:45:41

6.0

7

YSII

Beerci

1218

Szöllősi Zoltán

Nyitrai Róbert, Kisházi Kálmán, Dobos Imre, Őry Beáta

BS Fűzfő

102

12:51:33

2:51:33

2:48:11

7.0

8

YSII

Avanti

960

Tóth István

Bathó Zsuzsa

BYC

102

12:53:09

2:53:09

2:49:45

8.0

9

YSII

Aphrodite

250

Berényi András

Dr. Farkas Péter, Szapu György

102

12:54:39

2:54:39

2:51:14

9.0

10

YSII

Szélhámos

C 57

Sarkady Péter

Gelencsér Ákos

TVSK

103

12:56:46

2:56:46

2:51:37

10.0

11

YSII

Michelle

73

Gregus Ákos

Takács Vera

BYC

103

12:58:58

2:58:58

2:53:45

11.0

12

YSII

Aquamarin

488

Komondi Pál

Gábos András

TVSK

107

13:16:45

3:16:45

3:03:53

12.0

13

YSII

Bori

1341

Benedict András

János Alex, János Dóra, János Bogi, Benedict Soma

MTDSC

108

DNF

14.0

YSIII

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 10:00:00

Rank

Fleet

Boat

SailNo

HelmName

CrewName

Club

VY

Finish

Elapsed

Corrected

Points

1

YSIII

Anna

1253

Galambos Zoltán

Ollós József

TVSK

112

13:16:21

3:16:21

2:55:19

1.0

2

YSIII

Lucifer

188

Olt János

Gönczi László

OMFB VK

112

13:33:22

3:33:22

3:10:30

2.0


 

Cimke: Balatonfüred | BYC | regatta

Megnézték: 317
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

0 tag és 32 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd