Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!


Agárdon is lezárult a versenyszezon

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Egy hete a Balatonon, ezúttal a Velencei-tavon került sor az évad utolsó regattájára. Az előző hétvégéhez hasonlóan az égiek ismételten a lelkes vitorlázók mellé szegődtek, így csodás napsütéses időben, kitűnő szélben búcsúztathatták a szezont a versenyre érkező finn dingi, sikló, laser radiál és 4.7-es versenyzők, akikhez vasárnap a legifjabbak, az optimistesek is csatlakoztak.

Szombaton DK-i szélben négy kitűnő futamot sikerült lebonyolítani „up and down”, azaz kreuz-hátszeles pályán, melynek teljesítését nehezítette annak közepén elhelyezkedő nádas, mivel ezúttal nem a szokásos agárdi nagy tisztáson lett kijelölve a versenyterület. A legtöbb versenyző, szám szerint 23 a finneseknél állt rajthoz, de szép számmal jelentek meg a laser 4.7 képviselői is. Vasárnap további két futam lebonyolítására került sor keleti szélben, mely során már az optimistesek és pillések is kipróbálták magukat, míg sokan a laseresek közül felpakoltak, s útnak indultak, hogy az őszi szünet adta lehetőséget kihasználják egy külföldi edzőtáborozásra. Végül hat remek futam alapján hirdettek eredményt, s zárták le az évet egy igazán élménydús, kiváló versennyel a Velencei-tó szerelmesei.

Finn dingiben Schőmer Dávid bizonyult legeredményesebbnek, aki az első napon három futamgyőzelmet is bezsebelt, így vasárnap hiába igyekezett őt utolérni Bartos Zoltán és Sipos Péter, meg kellett elégedniük az ezüst - és bronzéremmel, melyet pontazonossággal szereztek meg. Laser 4.7-ben a győzelmet Virág Flóra/Benedek Anna szerezte meg Kiss Betti és Dénes Bence előtt, míg siklóban Sulyok Miklós, radiálban Sipos Bálint, pillében Kiss Márton, optimistben pedig Nyári Dániel állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

EREDMÉNYEK

forrás: hunsail.hu

Cimke: Agárd | Laser 4.7 | optimist | Pál Gaszton | regatta | Velencei tó

Megnézték: 286
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

1 tag és 23 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd