Török Péter: Föl is soroltad az összes tényezőt. Ezek közül egyiket sem tudnám kiemelni. Az indulásnál azonban mindig a szülő az elsőrendű. Ha a szülő komolyan veszi, hogy a gyerek eredményes lesz, akkor minden esély megvan arra, hogy az is legyen. Ahhoz, hogy meglássuk, mi jön ki majd a gyerekből, kell minimum két év. Az úgy nem megy, hogy egy kicsit edzünk, gyakorolunk, és aztán jönnek a családi programok, nyaralások. Akkor egy időre háttérbe kerül a vitorlázás, attól a gyerek még lehet nagyon jó vitorlázó, de komoly eredményt így nem fog hozni.
A komoly eredménynek az a titka, hogy rengeteg időt kell a vízen tölteni. Nálunk ez szinte az összes hétvégét jelenti. Ezek a gyerekek ennek élnek.
Az utóbbi három dobogós hely az Európa-bajnokságon annak köszönhető, hogy a gyerekek is, a szülők is, meg én is megszállottak vagyunk.
Kezdetben viszont a szülő az, akinek a szava érvényesül. Megmondja a gyereknek, hogy kisfiam, kislányom, csinálod és kész. Ha a gyerek valamiért elkedvetlenedik közben és nem akar jönni edzeni, a szülő akkor is hozza. Vannak nehéz időszakok a gyerekeknél. De azt vettem észre, hogy amikor a gyerek azt tapasztalja, már megy a hajó, akkor a jövetel egyfajta automatizmussá válik, a gyerek is érzi, hogy jönni kell. És ha esetleg lemarad a többiektől, akkor még inkább.
Yachtshop.hu: Már OP-ben is profivá vált a világ. A Holovits Gyurival beszélgettünk a múltkor. Ő mesélte, hogy szinte a TSZ-ből - ahol agrármérnökként dolgozott - ment a külföldi versenyekre. Alig engedték el...
Török Péter: Így van, egyre inkább profizmust igényel az Optimistezés is. Már abban az esetben, ha nemzetközi szinten is komoly eredményt akar a gyerek elérni.
Yachtshop.hu: Te hogy kezdtél vitorlázni?
Török Péter: Révfülöpi vagyok. Az iskolában annak idején volt egy vitorlás szakkör. Ott kezdtem. De nem voltam eredményes versenyző. Két ok miatt: egyrészt akkoriban nem volt egy kidolgozott rendszere az edzésmunkának, inkább csak szórakozásból vitorláztunk. Edzések azért voltak, de nem úgy, hogy pontról pontra léptünk volna tovább a tudásban. Nem voltam egy született tehetség, de azt valahogy éreztem, hogy mit kell csinálni, és nagyon élveztem is a vitorlázást. Nem tudhatom persze, hogy milyen versenyző lehettem volna akkor, ha több instrukciót kapok. Hozzá kell tennem, hogy abban a miliőben ahol mi versenyeztünk, például a Nyári Gyuláékkal, nem volt egyszerű eredményt elérni. Tanulni főképp egymástól tanultunk. A felszereléseink, hajóink sem voltak összemérhetőek.
Yachtshop.hu: Hogyan adtad a fejed arra, hogy gyerekekkel fogsz foglalkozni?
Török Péter: Ez nekem nem okoz nehézséget. Tudod, én sem végeztem még a gyerekkorral teljes mértékig. Nagyon élvezem a gyerekek csintalanságát és nagyon jól érzem magam velük. Eleinte nem is edzőnek készültem, hanem azt a szakkörös vitorlás-világot szerettem volna újjáéleszteni felnőttként, amiben gyerekként én is éltem. Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy belecsöppentünk a versenyzésbe. Így lettem a válogatott keretedzője OP-ben. Bevallom neked, én sem értem, hogy ez hogy történt. Tény, hogy jól tudok beszélni a gyerekek nyelvén és engem ők elfogadnak. Ezen kívül volt bennem egy másik motiváló tényező is: az, hogy én nem tudtam jó versenyző lenni gyerekkoromban és azt láttam, hogy a néhány évvel ezelőtti gyerekek sem olyan jók külföldön. Itthon klasszul mentek, de a külföldi mezőnnyel nem tudták a lépést tartani. Yachtshop.hu: Úgy is mondhatjuk, hogy nemrégiben még leradírozták a teljes magyar OP gyerek-mezőnyt nemzetközi versenyeken.
Török Péter: Így van. Engem meg bosszantott, hogy minden egyforma: a hajó, a profi felszerelés, és a gyerek is ugyanabból van, mint más országokban. Mi a fene lehet akkor a probléma?
Egyszerűen rákényszerültem, hogy megtanuljam, hogy csinálják ezt máshol. Végül is nekem kell megtanítanom a gyerekeknek. Volt akkor nekem ebben egy segítségem, Mátyás Laci, aki az Optimist Osztályszövetség elnöke volt. Elmentünk külföldre tanulni és hozzánk is hívtunk külföldi edzőket, például az olasz szövetségi kapitányt is. Elmentem egy csomó edzőképző edzőtáborba és vittem magammal a gyerekeket is. Megtanultuk az edzéstechnikát, a módszereket és talán a titkokat is.
A legfontosabb az, hogy a hajó legnagyobb sebességét ki tudjuk hozni. Az ehhez szükséges hajóvezetési technikát kell megtanulni. A beállításokat, és a finomságokat. Ezen kívül azt is meg kellett tanulnom, hogy mekkora létszámmal lehet edzeni, gyakorolni, és mindezt hogyan kell megoldani a vízen.
Ezzel a módszerrel dolgozik a világ élvonala.
Ebből aztán az jött ki, hogy szinte a mi gyerekeink a leggyorsabb Optimistesek a világon. Vannak persze gyorsabbak, de most az EB-n csapatszinten az ötödik legjobb csapat voltunk 44 országból.
Nemrégiben Zánkán szerveztünk az edzők számára egy edzőtábort. Egy külföldi kollégám azt mondta, hogy olyan jól sikerült, hogy a világ bármelyik részén megállná a helyét. Nem beszélve arról, hogy az itt résztvevő gyerekek közül egy Európa bajnok lett, egy bronzérmes, és kettő ötödik helyezett.
Yachtshop.hu: Tegyük fel, hogy idehoznak neked egy gyereket. Azt mondja a szülő: szeretné, ha a gyerek vitorlázna. Mit csinálsz ilyenkor?Török Péter: Ha egy gyerek kellően rossz és csintalan, annak örülök. Az azt mutatja, hogy megvan a rátermettsége. Másrészt beültetem a gyereket egy hajóba. Meg kell néznem, hogy hogy ül be, hogy viselkedik. A gyerek a vele született adottságairól nem tehet, de ahhoz hogy komoly eredmény szülessen, tehetségesnek kell lenni. Ne értsd félre, nem azt várom, hogy a gyerek egyből kimenjen száguldozni az OP-vel. De ha határozott, jó helyre ül le és van egyfajta biztonságérzete, akkor abból a gyerekből lehet valami. Sőt, ha nem olyan ügyes, viszont okos, intelligens és van benne önbizalom, még akkor is meg van az esély arra, hogy komoly munkával és fejlesztéssel szép eredményeket fog produkálni.
Aztán vannak csodák is. Van, amikor úgy gondoljuk, hogy nem lesz jó versenyző a srácból, de egyszer csak, ki tudja miért, elkezd nagyon jól menni. Továbbmegyek: van olyan is, amikor a szülők nagyon szeretnék, hogy a gyerek vitorlázzon, de a gyerek erre egyszerűen nem hajlandó, és halálra unja magát. Viszont a sok együttléttől, hajókon töltött időtől, a csapattól, vagy ki tudja, mitől egyszer csak azt veszem észre, hogy ez a kis csodabogár már egész jól megy.
Yachtshop.hu: Milyen a viszonyotok a Magyar Vitorlás Szövetséggel? Kaptok támogatást?
Török Péter: A Magyar Optimist Osztályszövetséget 5 millió forinttal támogatja évente az MVSZ. Ez a támogatás nagyjából tíz gyerekre megy, vagyis kizárólag az élvonal kap támogatást. Lengyelországban, akikkel versenyzés tekintetében körülbelül egy szinten vagyunk, összehasonlíthatatlanul nagyobb összegű a támogatás és lényegesen jobb az elosztási rendszere is. Ott nem csak a topversenyzést támogatják, hanem az egész struktúrát, azt a struktúrát, amiből az a tíz gyerek kikerül. Úgy képzeld, hogy van egy NB III-as Optimist-mezőny több száz hajóval, és az a piramis alja. Onnan gyűjtik össze a gyerekeket, akik fokozatosan a piramis csúcsa felé haladnak. Nekem ez a rendszer a minta és ezt próbálom valahogy összehozni, de ehhez én nem tudok anyagiakat rendelni. Minden erőfeszítésem arra irányul, hogy próbáljam az MVSZ felé közvetíteni azt a rendszerszemléletet, ami például Lengyelországban is van.
Valamiért a gyereksportba senki sem hajlandó komolyabb összeget betenni. Képtelenek vagyunk jelentős anyagi támogatást szerezni. Kizárólag baráti kapcsolatrendszerek mentén csurran-cseppen valami, talán most vagyunk olyan pozícióban, hogy az eredményeink révén hozzájuthatunk anyagi forrásokhoz.
Yachtshop.hu: Akkor a szülőnek nem csak az induláskor van komoly szerepe, hanem akkor is, amikor a gyerek már jól megy. Mert azt finanszírozni kell.
Török Péter: Így van. Nem lehet azt minden szülőtől elvárni – akinek a gyereke egyébként tehetséges -, hogy igen komoly anyagi ráfordítással finanszírozza a lehetőséget, hogy a gyerek eredményt is hozzon. Az viszont alapvető, hogy a gyerekek ott legyenek a kiemelt, nagy jelentőségű versenyeken Európa szerte. Szükségszerű, hogy a srácok olyan miliőben versenyezzenek, ahol össze tudják mérni magukat a nemzetközi élmezőnnyel. Ezért kell külföldi versenyekre járnunk októbertől áprilisig. Ezek 1000-2000 km-es túrák.
Yachtshop.hu: Peti, te főállású edző vagy?
Török Péter: Bár az lennék. Azok a kollegáim, akikkel a nemzetközi versenyeken találkozom, mind az ottani, helyi vitorlásszövetségek alkalmazottai. Ezek az edzők nagyon komoly közös munkát végeznek, edzésmódszereket adnak át egymásnak. Ahogy mondtam, rendszerben gondolkodnak, és a rendszer mellé rendelik a pénzösszegeket. Komoly pénzeket.Különös például az olasz 470-es csapat, ami a haditengerészet szponzorálásában működik. Amire a vitorlázásban szükséges lehet, azt a haditengerészet biztosítja az olasz 470-esek számára. Hozzák is az eredményeket.
Nálunk az a fő gond, hogy nincs biztos rendszere a versenyvitorlázásnak, sem OP-ben, de 470-ben sem.
Se a gyerek, se a szülő nem látja a biztos helyét a kusza rendszerben, nem tudja, hogy ki, mit, mikor, hogyan fog finanszírozni, kinek mit kell vállalni, a szülők csak egyetlen dolgot tudnak biztosan: hogy nekik sokat kell utazni, szervezni, finanszírozni.
Az MVSZ egyébként pozitívan változott az utóbbi években, mert a maguk lehetőségein és határain belül odaállnak az ügy mellé. Fontos osztály lett az OP.
Röviden azt tudom mondani neked, hogy azokban az országokban, amiket én példának tekintek, az Optimist világában is minden fix, lefektetett, konstans. Idehaza meg minden ingoványos.
Yachtshop.hu: Azt mondtad, hogy 5 millió Ft-tal támogatja az MVSZ az OP-seket. Ez mire elég?
Török Péter: Nagyjából öt új OP-re. De egy kisebb külföldi túra gyerekenként olyan 300 000 Ft-ba kerül. Az MVSZ-es támogatást egyébként mindig az utazásra fordítjuk, de nyilvánvalóan a költségeknek ez csak töredékét fedezi. Nem beszélve arról, hogy az utazást előzetesen a szülőnek kell finanszírozni és majd utólag kap visszatérítést az MVSZ-es pénzből.
Yachtshop.hu: Melyik eredményre vagy a legbüszkébb?
Török Péter: Mindig akkor vagyok igazán büszke, amikor az egész csapat jól megy. Azokat a versenyeket szeretem – nagyságrendtől függetlenül -, ahol az egész válogatott tarol. Hála istennek szép számmal vannak ilyen versenyek Horvátországban, Szlovéniában és Olaszországban is.
Persze tudom, hogy az EB-érmek mindenkinek – így nekem is – tetszenek. Amikor az elsőt szereztük, azt mondták, hogy ez sporttörténeti esemény. Most, hogy már a harmadik EB-érmünk is megvan, most kezdem elhinni, hogy ez az egész működik. De én tudom, hogy a siker sérülékeny. Ha elfogynak a gyerekek, akkor nem lesz eredmény sem.
Az egészet a Hodács Attival kezdtük el komolyabban csinálni, most pedig a Berényi Mikivel utazgatunk a BYC-ből.
Az a tapasztalatunk, hogy igazi eredményt csak egy nagyon átgondolt, nagyon eltervezett edzésmunkával lehet elérni. Ebben még az is meg van határozva, hogy mikor mit kell mondani a gyerekeknek, mi fér bele a szabályokba, mi ösztönzi a gyerekeket az egyre jobb és jobb eredményekre. Kizárólag ezzel az edzésmunkával lehet a nemzetközi mezőnyben labdába rúgni. Nagy jelentőségű például, hogy a gyerekek egymásra is generálisan hatással legyenek. Hogy húzzák egymást, hogy egymástól potenciózódjon az eredményük, hogy akármekkora szélben tudjanak gyorsak lenni.
Ezt a módszert kell átadnunk a többi edzőnek is, hogy mindenki ugyanúgy csinálja.
Mi mindig olyan külföldiekkel mentünk sokat, akik jobbak nálunk. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a horvátokat két év alatt kinőttük. Mentünk tovább. Tanulni kell másoktól.
Yachtshop.hu: Kik a legjobbak a világon?
Török Péter: Nagyon jók tudnak lenni az olaszok, a németek, a spanyolok, a dél-amerikaiak, az új-zélandiak és a szingapúriak. Mi éppen ezért olyan versenyekre megyünk, amelyekre ők is. Egy élmény velük versenyezni. Az ember nem csak a saját gyerekeit látja, hanem ezeket a srácokat is. Gyönyörű. Nemrég Hollandiában egy versenyen a döntőben két futamban csak a legjobbak mentek. A mieink 80%-a is abban volt. Roppant élmény volt nézni a versenyt.
Nagyon fontos az, hogy a mieink együtt menjenek a szingapúri kislányokkal meg a spanyol fiúkkal. Látom, hogy húzzák a mieinket, olyannyira, hogy aztán meg is verhetjük őket. És azután amikor találkoznak az EB-n, akkor nem az történik, hogy a gyerek be van tojva, hogy mi lesz velem, itt vannak ezek a sztárok. Nem. A mieinknek is van önbizalma, mert tudják és érzik, hogy jók.
A gyorsaság, a sebesség a legfontosabb. És a versenytaktika. Meg kell tanítanunk a gyerekeknek, és meg is tanítjuk a taktikát. Tudnunk kell a versenyrendező stílusát és el kell magyaráznunk azt a gyerekeknek is.
Yachtshop.hu: Peti, olyan lelkesedéssel beszélsz ezekről a dolgokról, kicsit úgy érzem, hogy gyermekkori önmagadat valósítod meg.
Török Péter: Én ezt nagyon élvezem, de közben erre nem gondolok. Egyszerűen azért, mert én nem tudnám csinálni, amit ezek a gyerekek.
Néha arra gondolok, hogy a versenyző srácok közül melyik lennék én. De hogy nem a legeredményesebb, az biztos.
Egyszer Nápolyban voltunk, és ott is három gyerekünk a mezőny legelején futott be. Giorgio Poggi az olimpikon finnes – aki a nápolyi klubban állomásozik – elhívta a srácokat egy kis tréningre, és a Nápolyi-öböl széltaktikai trükkjeit próbálta nekik elmesélni. Hallgattuk az előadást, a krapek nagyon rajzolgatott, magyarázgatott, és a Vadnai Benji egyszer csak bekiabálta, hogy „Basszus Peti, a Pogácsa Jancsi is pont azt pofázza, amit te mondtál!”. Pogácsa Jancsinak hívták a Poggit a srácok. A Benji föl is ugrott, annyira örült neki, hogy a Pogácsa is ugyanazt mondja. Mert persze a verseny előtt feltérképeztük a szélviszonyokat, rajzolgattunk, megbeszéltünk.
Ez persze önbizalmat is ad a gyerekeknek, meg hát egy kicsit nekem is. Az első tízben egyébként három gyerek ért be, 180-as mezőnyben, azon az újévi versenyen, január első három napjában. Ez a klub egyébként a Savoyai Nagyhercegség vitorlásklubja, gyönyörű körülmények, óriási termek, porcelánok, kristályok, díszburkolatok, meg egyenruhás pincérek és hostessek. Az egyik festményen ábrázolva volt, amikor az angol királynő ellátogatott a savoyai nagyherceghez egy háromárbócos hajóval. Amikor a gyerekek ezt meglátták, mondták is, hogy mi sem adjuk alább, mert mi ötárbócossal jöttünk, igaz öt hajóval. Az utolsó futamban egyébként az első, a második, meg a negyedik hely is a miénk volt. Aztán jött a média, nagy szőrös mikrofonokat dugtak az orrunk alá, és kérdezték, hogy kinek szeretnénk interjút adni. Zavarban voltam, passzoltam tovább a kérdést a gyerekeknek. Ők meg azt mondták, hogy mi annak a tévének szeretnénk, amelyiken a Maradona meccsei mentek, amikor a Napoliban játszott. És képzeld el, csak az az egy tévé jöhetett oda egyedül. Alig bírtuk ki röhögés nélkül, de halál komolyan végigcsináltuk az egészet. Úgy gondoltuk, hogy ez nem a mi színvonalunk.
Yachtshop.hu: De úgy látszik, mégis.
Török Péter: Eljutottunk oda, hogy mások figyelik, hogy megyünk-e a versenyre. Már másoknak is fontos, hogy mi ott legyünk. Szeretnek velünk dolgozni. Most például, hogy a szlovének látták az EB-n, hogy jól megyünk, nekik meg százhuszonvalahányadik lett a legjobb gyerekük, már velük is nagy terveket szövünk közösen. Ez jó érzés egyébként. A szlovének ügyesek amúgy, csak náluk még az a támogatás sincs a vitorlás szövetség részéről, ami nálunk. Ott mindent csakis a szülők csinálnak egyedül, és egymástól függetlenül. Már ők is rájöttek, hogy ez csak szervezetten megy, és ebbe az irányba haladnak.
Nálunk – nagy örömömre – kiválóan működik a szülői háttér. Felmérték és elfogadták a szülők, hogy nem szabad irigynek lenni a másik gyerek jó eredményére. Nagyon tisztelem ezt bennük, nagy eredmény volt az elmúlt öt-hat évben, hogy a szülők minden alkalmi feszültséget és érdekellentétet legyőzve ezt szem előtt tudják tartani. Látod, mindig a szülőkhöz térünk vissza, mert onnan indul az egész. Az sem jó persze, ha a szülő határoz meg mindent. De azok az edzők, akik nem veszik komolyan a szülővel való együttdolgozás jelentőségét, azok mind el fognak bukni.
Yachtshop.hu: Köszönöm a beszélgetést, szívből gratulálok az eddigi eredményeitekhez és a továbbiakban is sok sikert kívánok.
Török Péter: Köszönöm. Mi mindent meg fogunk tenni.
Az AKIKET ISMERNÜNK KELL sorozatunk előző részeiben
Dániel Gáborral (Danival),
Mészáros Tiborral (Möszével),
Rutai Istvánnal (Stefivel),
Holovits Györggyel (Gyúróval),
Bagyó Sándorral
beszélgettünk.
Továbbküld
Megnézték: 1041
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!
