Energikus fiatalember, aki létrehozott valamit, ami érték. Tudja ezt, de mégsem "szállt el" tőle.
Az utánpótlás-nevelést küldetésnek tekinti. Úttörőmunkát végez, és mindezt természetesnek veszi.
Rutai Istvánnal, azaz Stefivel beszélgettünk.
Yachtshop.hu: Stefi, hogyan lettél vitorlázó?
Rutai István: Szüleim vitorláztak és keszthelyi vagyok; így ez szinte adottság volt. Vitorlázni kellett, és kész. Tulajdonképpen beleszülettem a hajózásba. Versenyeztem is gyerekkoromban, sőt a „B” kategóriás hajóvezetői engedélyt – korengedménnyel - 13 éves koromban szereztem meg, az „A” kategóriát meg 16 évesen.
Yachtshop.hu: Ifjúsági versenyzőként versenyeztél? Gyerekként?
Rutai István: Igen, Morzsival, aki most itt edző nálunk a THE-ben, illetve az öccsével.
Yachtshop.hu: A tanulmányaiddal hogy tudtad összeegyeztetni?
Rutai István: Egyetem előtt bevonultam katonának. Azután választanom kellett, hogy a sportkarrier, vagy a másik. Én a másikat, a munkát választottam.
Yachtshop.hu: De csak visszatértél a vitorlázáshoz.
Rutai István: Így van, amikor befejeztem az egyetemet, utána elkezdtem dolgozni az Euroleasing-ben; jobban mondva megalapítottam, megalapítottuk ezt a céget. Amikor anyagilag egy kicsit összeszedtem magam, egyből vettem egy használt Sudár Sportot. A Koloska Marinában lakott a hajó.
Yachtshop.hu: Most itt vagyunk a THE-ben. Ha jól tudom, ez egy halászati kikötő volt valamikor.
Rutai István: Igen, de mi már kész kikötőként vettük meg. Régen ez tényleg halászkikötő volt; az Alagi Állami Tangazdaság alakította át. Jól ment nekik a 80-as évek elején, így yachtkikötővé tudták átépíteni. Hozzánk már egy osztrák tulajdonoson keresztül került a kikötő 2002-ben.
Yachtshop.hu: Az üzleti lehetőséget láttad ebben?
Rutai István: Egyáltalán nem. Feleségemmel valami olyan befektetést kerestünk, amiben örömünk is van. Volt nekünk ilyen „fejlövésünk” korábban is, hogy az utánpótlást kell támogatni, és attól fog működni az egész vitorlássport. Egy olyan bázist akartunk, ahol az a szabály, hogy a kikötői bevételek az utánpótlásra kell, hogy fordítódjanak. Tehát ennek a kikötőnek a bevétele az mind egy az egyben visszaforog arra, hogy edzőket fizetünk, üzemanyagot veszünk, vitorlákat, hajókat vásárolunk. Leegyszerűsítve: a kikötő tartja el az utánpótlás-képzést.Yachtshop.hu: Miből táplálkozik ez az elhivatottságod az utánpótlás iránt?
Rutai István:
Ennek tradicionális oka van. Mi öten, akik a tulajdonosai vagyunk az Euroleasingnek, ezt sziklaszilárdan elhatároztuk. Nem ez az egyetlen ilyen – ha tetszik – befektetésünk: a Vasas Pasaréti Sportcentrum Budapesten szintén egy komoly beruházásunk volt, és nagyszerűen, hasonló gondolatok mentén működik. Ez egy – hogy úgy mondjam - kultúrabeli dolog nálunk: azt mondjuk, hogy mi nem azért keressük ezt a pénzt, hogy utána még jobban, még többet felhalmozzunk, vagy még több lakóparkot csináljunk, esetleg hülyeségeket vásároljunk meg magunknak. Ellenkezőleg: adjuk vissza a megkeresett pénz jelentős részét a civil életbe. Ez egyébként nem magánakció nálam, mert a tulajdonostársaimmal ebben abszolút összhangban vagyunk. Ők is ugyanolyan büszkék erre a mentalitásra, mint én. A THE-t csak én csináltam és csinálom, mert csak én vagyok ilyen vitorlázás-mániás, de a hasonló gondolatmenet szerint kialakított dolgot együtt visszük.
Yachtshop.hu: Hogy látod az utánpótlás helyzetét Magyarországon? Úgy gondolod, hogy az MVSZ keretein belül ez így tökéletesen működik, vagy esetleg lennének építő javaslataid ezzel kapcsolatban?
Rutai István: Sok javaslatom van, és sokat is beszélünk erről mostanában. Nagyot fejlődött az MVSZ, mert ők is látják azt, hogy az utánpótlás-képzésre alapvető szükség van. Ugyanakkor van még mit fejlődnie az MVSZ-nek. Azért azt tudnod kell, hogy a magyar vitorlás-utánpótlás nagyjából tíz ember vállán nyugszik. Az elhivatott apukák nélkül sajnos csak hellyel-közzel lenne magyar vitorlás-utánpótlás.
Ez a helyzet sajnos egy adottság. Hiába fektetne a Szövi nagyobb hangsúlyt az utánpótlásra, csoda akkor sem történne. Olyan világban élünk, hogy ami nem üzlet, az nem számít. Mi éppen erre a mentalitásra szeretnénk rácáfolni. Idehaza még vadkapitalizmus van, és nem divat civilnek lenni, nem divat támogatni, nem divat adni. Ha valaki szerzett egy kikötőt, akkor gyorsan odaépített egy lakóparkot is. Ott a gyerekek, zajonganak, meg egyáltalán, minek vannak ott. Ki kell hát valahogy szorítani a gyerekeket, és így megszűnik az utánpótlás-nevelés is.
A másik, hogy nehéz pénzt találni az utánpótlás-nevelés céljára.
Ha nincs befektető, nincs egy megszállott ember, akkor nincs anyagi forrás sem.
Azt hiszem, most a mélyponton van ez az egész, innen már aztán fölfelé vezet majd idővel az út, mert az emberek talán rájönnek, hogy nem jó, ha egymás torkát átharapjuk pár forintért, hanem civilnek kell lenni, a szónak abban az értelmében, hogy ha tudsz, akkor adni kell a köznek.
Erről szól a sailing.hu fórumán tett indítványom is. Próbálom megmutatni a szerintem helyes utat az embereknek.
Nem az a helyes út, hogy lám, mekkora hajóm van és akkor „vetítek” a bárban, hanem az a helyes út, hogy valamit teszünk másokért.
Yachtshop.hu: Megnéztétek, hogy külföldön ez hogy megy? 
Rutai István:
A THE koncepcióját nem külföldi, hanem magyar példából vettük. A példa pedig a VVSI volt. Annak idején a VVSI egy nagyon profi klubként működött. Én rettenetesen irigyeltem a VVSI-vitorlázókat, pláne, hogy akkoriban a Velencei-tavon mindig péppé vertek minket. A Nyáriékkal vitorláztunk egy mezőnyben, és nekik lényegesen több edzésük volt. Profi alapon működött az egész, az edzői szempontból is, menedzselési szempontból is. Szerintem a VVSI volt akkor az egyetlen ilyen profi klub, és természetesen ez meglátszott az eredményeiken is.
Külföldön sokféle példát látni. De akik idejönnek hozzánk külföldről, mindig megcsodálják, hogy minden jó, nagyszerű, sőt idilli. Azt kell, hogy mondjam neked, ennyire tisztán, mint itt nálunk, kevés helyen működik. Angliában vannak olyan klubok, ahol tényleg flottul megy, de ne felejtsd el, ott komoly hagyományok vannak úgy a vitorlázás, mint a civil élet tekintetében. Ott az egyáltalán nem okoz gondot, az, hogy egy vitorlázó megértse: neki kutya kötelessége beletenni anyagi forrást a versenysportba is és az utánpótlásba is. Talán nálunk is kialakul ez egyszer. Lehet, hogy ötven év múlva, de én nagyon bízom benne. Optimista ember vagyok.
Yachtshop.hu: Hogy érzed, hogy a sailing.hu-n történt kezdeményezésed beváltotta a hozzáfűzött reményeket? Ezt vártad?
Rutai István: Igen, bár egy picit még több hajót vártam, de lehet, hogy nem tudtam eljutni a gondolataimmal mindenkihez. Persze az is lehet, hogy vannak, akik nem akarják tudomásul venni a kezdeményezés lényegét. Talán nevelni kell az embereket, a vitorlázókat e tekintetben. Amúgy a Szövinek lenne az a feladata, hogy azt a milliőt, amelyben természetes az ilyen hozzájárulás, megteremtse. hogy nagyon sokan nem is olvassák ezt, vagy nem akarják olvasni, nem akarják tudomásul venni, nevelni kell az embereket ebben. Amúgy az lenne a Szövinek egy fontos feladata, hogy ezt a miliőt megteremtse, vagy ha tetszik, ezt a nevelést végezze. Szerintem elhanyagolták ezt az elmúlt időszakban.
A vitorlásbál például ne a rongyrázásról szóljon, ugyanígy a Kékszalag se a proccról, meg ne arról, hogy kinek mekkora hajója van és ki milyen gyors.
A médiát is át kell e tekintetben programozni és én úgy látom, hogy egyre inkább partnerek.
Talán most vicces kezdeményezésnek tűnik a felajánlásom, közben én meg halálosan komolyan gondolom. De azt veszem észre, hogy vannak mások is, akik kezdik halálosan komolyan gondolni.
Yachtshop.hu: Kezd kínossá válni, ha valaki nem ajánl föl valamit, nem?
Rutai István: Hát így van, és legyen is kínos. Pont ez benne a pláne, hogy olyan emberek, akik itt csilliárdokat elszórnak arra, hogy egy amúgy értéktelen Kékszalag-győzelmet megszerezzenek, azoknak esetleg az utánpótlás meg eszébe se jut.
Yachtshop.hu: Milyen elképzeléseid, terveid vannak az utánpótlással kapcsolatban?
Nálunk a cél nem az, hogy olimpiai bajnokok tömkelegét neveljük ki, mert az lehetetlen, és a „merítésünk” is kicsi.
Lássuk be, mi nem vagyunk egy hajós nemzet, főleg nem, ha Angliához, vagy Hollandiához viszonyítjuk magunkat. Ennek ellenére a Balatonon simán lehet 120 napot vitorlázni, és tulajdonképpen, amíg van egypár megszállott, addig anyagi gond sincs.
Nekünk az a fő célunk, hogy egyenes gerincű, egészséges embereket nyerjünk, vagy neveljünk a társadalomnak. Hogy ez vitorlázáson, kosárlabdán, víváson vagy focin keresztül valósul meg, az teljesen mindegy. Nagyon fontos viszont, hogy a gyerekek sportoljanak. Ha ebbe beleesik egy-két olyan szupertehetség, akiket nemzetközi szinten is érdemes menedzselni, az egy külön sztori. Arra mi büszkék leszünk, de az már sokkal kevésbé egy egyesületnek a feladata. Ez tipikusan a Szövi feladata, meg az olimpiai bizottságé.
Mi megadjuk a gyerekeknek 18 éves korukig azt a „kezdő löketet”, ami nyilván a legfontosabb és a legalapvetőbb, de utána már nem mi jövünk.
Ma az olimpia is a profizmusról szól már, ott sem lehet amatőrködni. Az olimpiai elveken réges-rég túl vagyunk.
Rettenetesen nagy pénzek forognak kockán az olimpián és ez alól a vitorlázás sem kivétel. Ennyi anyagi forrást egy klubban nem lehet előteremteni, ez csak „állami” támogatással és szponzorokkal lehetséges. Amennyit lehet, mi megteszünk, de mi ehhez nem vagyunk elegendőek.
Yachtshop.hu: Úgy látod, hogy utánatok még az MVSZ-nek lennének feladatai azokkal a tehetséges fiatalokkal kapcsolatban, akikben „benne van” a potenciális lehetőség arra, hogy nemzetközi porondon is megméressék magukat?
Rutai István:
Hogyne, abszolút így látom. És úgy látom, hogy működget is a dolog. Egyfajta fejlődést mindenképpen észlelek. Egyre jobb a koncepció az MVSZ részéről is, hogy úgy mondjam, egyre kevésbé „mutyizásos” az ügy. Ki van találva a szisztéma, és nagyon remélem, hogy teljesen meg is töltődik tartalommal.
Régebben ez úgy működött - még 4-5 évvel ezelőtt is - hogy egy apuka "hangoskodott" és volt 1-2 spanja, akkor kapott pénzt, hogy elmenjen a gyerek a világ másik végére - teljesen értelmetlenül. Ez most már nem így van, szerencsére. Kezd megerősödni ebben az MVSZ Olimpiai- és Élsport Bizottsága. Ez most egy lelkes csapat, és remélem, hogy nem törik valahol derékba ez az egész sztori. Azt gondolom, hogy van remény, amúgy meg nagyon sok ember felé vissza is kell hoznia az MVSZ-nek a hitet, hogy ez az egész nem egy „mutyi”, hanem egy szigorú és igazságos rendszer.
Tudod, az ilyennek mindig széles nyilvánossága van, és a közvélemény harap is rá: hú, ezek biztosan lenyúlják ott a nagy lóvét. Ha történt is ilyen a múltban, ma tudomásom szerint nem így van. De sokan gondolhatják azt, hogy úgyis valakinek a zsebébe vándorol a pénzük, mi a fenének adjanak.
A sailing.hu fórumán tett kezdeményezésemmel kapcsolatban is biztosan sokakban volt olyan érzet, hogy abban az esetben, ha a Szövibe fizetnek be támogatást, az valakik elmulatják egy estélyen, ahelyett, hogy azt az utánpótlásra fordítanák.
Hallani olyan hangokat, hogy az MVSZ-nek komoly bevételei vannak, és annak viszonylag csekély része megy utánpótlás-nevelésre.
Ha ezekért a dolgokért én felelnék, biztos, hogy egy növekvő százalékot írnék elő az utánpótlásra fordítandó összeg tekintetében. De itt régi beidegződéseket, szokásokat kell megváltoztatni. Nem biztos, hogy a Szövinek jó a gazdálkodása, vagy a kiadásait a bevételeihez igazítja.
Yachtshop.hu: Néha úgy érzem, hogy itt a Balatonnál minden olyan ad-hoc jelleggel, szinte véletlenszerűen intéződik, szerveződik...
Rutai István:
Tudod, ez is olyan, mint a Balcsi most, vagyis hullámos. A Balaton a 80-as évek után folyamatosan hanyatlik. A keletnémet – nyugatnémet találkozóhely megszűnt, így jóval kevesebb a külföldi turista. De szép lassan rendbe jön ez is. Mélyponton vagyunk, vagy talán inkább voltunk. Én már látom a fejlődés csíráit. Nézd meg a Silver Resort-ot Füreden, na az ott olyan, amilyennek lennie kell egy szállodának és egy kikötőnek Balatonfüred belvárosában. Ilyennek kéne lenni amúgy Almádinak, Siófoknak, Keszthelynek, Lellének is. Ez még nem valósult meg, de én azt gondolom, hogy az emberek ezt látják, nézik és valami hasonlót akarnak. Csak az ilyesmit sokszor nehéz átverni az egyéni kis pecsenyesütögetéseken.
Én optimista ember vagyok, és azt mondom, hogy 30 év múlva egy gyöngyszem lesz a Balaton, de amúgy a Velencei-tó is. Semmi értelme az Adrián bohóckodni egy csomó esetben, mert nem kapsz jobbat, nem kapsz szebbet. Persze én nagyon elfogult vagyok a Balatonnal, hiszen Keszthelyen születtem, és nekem ez itt a világ közepe.
Yachtshop.hu: Látod, én meg azt szoktam mondani, hogy Pesten vegetálok, Balatonon élek. 
Rutai István:
Ez jó. Mi két évig kerestünk annak idején egy kikötőt, míg ezt megtaláltuk. Az első koncepció az volt, hogy építsünk kikötőt valahol, de egyszerűen nem leltünk helyet. Két évet a helykereséssel töltöttünk pedig én már előtte is úgy ismertem a Balatont, mint a tenyeremet. Körülbelül hatvanhatszor túráztam körbe úgy, hogy a lehető legeldugottabb helyekre is menetünk hajóval. Menj el, nézd meg a kővágóörsi uszályrakodót – az egy csodálatos hely. Kultikus dolog beállni oda hajóval. De egyszerűen nem lehet megcsinálni kikötőnek.
Itt az Öreg Tihany. Ismered a Sport Éttermet. Ipari műemlék és gyönyörű szép. Tündéri kikötőt lehetne építeni oda, ha lenne rá lehetőség. De nincs.
Kezd feléledni, újjászületni a balatoni élet, vendéglátás tekintetében is, meg telítettségben is. Most, június végén már alig kapsz szabad szállást. Újra divatos lett a Balaton. Jó irányba megyünk végre. Csak meg ne törjön a lendület.
Yachtshop.hu: Reménykedjünk!
Az AKIKET ISMERNÜNK KELL sorozatunk előző részeiben
Dániel Gáborral (Danival)
Mészáros Tiborral (Möszével)
beszélgettünk.
