Mint reméljük már hallottak róla, a múlt évi nagy sikert követően, 2011 szeptemberében újra útnak indult a One Dream Challenge II. elnevezésű vitorlástúra, méltán hirdetve: „bizony tengerre termett a magyar”.
Jelenleg a One Dream (Lagoon440 katamarán) Gran Canaria, Las Palmas kikötőjében pihen,de nem sokáig, hiszen hamarosan vendégeivel és 3 fős személyzetével újra útnak indul, hogy bebarangolja a Kanári-szigeteket, majd onnan egy nagy lendületet véve november 20-án az ARC-vel áthajózzon majd az óceánon egészen a Karib-tengerig!
A One Dream csapata szeretettel vár mindenkit a fedélzeten a Kanárin a Karib-tengeren,de akár az óceán átkelése során is az ARC (Atlanti-óceán átkelő verseny) keretein belül, hisz ez egy különleges alkalom, és lehetőség egy életre szóló élmény megszerzésére!
Egy kis ízelítő az eddigi útról:
Október 27.
Hajnal 4 óra amikor megérkezünk Gran Canaria Las Palmasi kikötőjébe és azon belüli Marinának a horgonyzó helyére.
Csendben megkeresem az alkalmas helyet és már szalad is lefelé a lánc aminek a végén horgonyunk biztosítja a hajónkat és azon a megérdemelt pihenést.
Reggel 9h körül van amikor is körbenézve látom hova is érkeztünk. Óriási kikötő, hatalmas teherhajók jönnek mennek, pakolnak várakoznak. Kicsit odébb a marina bejárata, benzinkút és recepció.
A bent kikötött vitorlások százain az ARC-s lobogókat fújja a szél, jelezvén jó helyen vagyunk, megérkeztünk.
Mármint a 2011-es ARC rajthelyére és annak báziskikötőjébe. Jó érzés.
A yachtokon készülődés, mindegyiken kellemes tengerjárta emberek és társaságok próbálják a legjobb formába hozni magukat és vitorlásukat.
A mega yachtoktól a kicsikig minden megtalálható, itt nem a méret számít, hanem, hogy itt lehessen az ember. Részese lehessen a világ legnagyobb óceán átkelő versenyének. 220 nevezett vitorlás yacht és közel 100 akik csak csatlakoznak hozzájuk. A rajtig még 3 hét van, de olyan a nyüzsi mintha már csak pár óra lenne addig. Különleges hangulatot áraszt, elégedettséggel és örömmel tölt el, és ahogy látom ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül.
Tankolunk és kisvártatva a marinérósok gumicsónakja már kísér is a helyünkre.
Két éjszakára tervezzük az ittlétünket és annyi is lett belőle.
Bettyke és Janibá kerékpárral felfedezik a várost, van mit… mi meg a hajómosást és a takarítást választjuk :-(
Október 28.
Ismét búcsú a hazaindulóktól, és este már Gáborékkal (ők ma érkeztek családostul ) vacsorázunk a marina vízre néző teraszai egyikén.
Tonhal steak és hideg csapolt sör, a gyerekeknek fagylaltos desszert.
Október 29.
Bevásárlás és már indul is a soron lévő hét, délután elhagyjuk a kikötőt és irány a sziget déli része.
Kevéssel sötétedés előtt érkezünk egy aranyos kis marinába, nincs hely, de a benzinkúti részén mégis maradhatunk.
Kedves és segítőkészek itt az emberek, lehet tanulni tőlük.
A móló végében teraszosan kialakított étterem, finom illatokkal és élőzenével csábítja a környékbelieket, mi is annak számítunk most és engedünk a csábításnak.
Halloween parti van éppen, nem esik nehezünkre beilleszkedni. A lányok nagyon élvezik, mi meg az ő örömüket.
Október 30.
Másnap elvitorlázunk Mogánba. Előtte strandolás a program az óceán 24 fokos a levegő közel 30. Röpül az idő nemsokára sötétedik ezért a marina recepciójára rádión bejelentkezünk ahol is mondják nincsen helyük. Jaj !
Dehogy nincs, mondom a hölgynek nevetve, tetszik tudni, mi vagyunk azok akik tavaly…. de nem kell a mondatot befejezni, már emlékszik is és a recepció előtt a főhelyen kapunk menedéket.
Mosolyogva fogad az irodában és megnyugtat, bármikor jöhetünk a One Dreamet és a rajta utazókat mindig szívesen látja.
Mogan és a marinája igazi vendég marasztaló, jó és szép üzletek, védett és tiszta a strand, az apartmanfalu színes kis utcácskái inkább egy mesefilmre emlékeztetnek mintsem a valóságra. A teraszokon szól a zene és a terített asztaloknál szinte mindegyiknél jókedvű vendégek élvezik az itt töltött idejüket.
Még szerencse :)
Október 31.-November 2.
Nekivágunk az óceánnak, terv az,hogy áthajózunk Tenerifére de a szélerősödés miatt és az általa magasodó hullámzás nem a kéjutazást sejteti.
Csapatunk a strandprogram mellett dönt, én sem ódzkodom, nyaraláskor a kényelem a legfontosabb… és már fordulunk is.
Gran Canaria déli részén egymást követik a jobbnál jobb strandok és programlehetőségek. Elkövetkező napjainknak ez a színhelye, a delfin só káprázatos és olyan helyeket sikerül felfedezni a szárazföldön, amit nem is gondolnánk, hogy itt a szigeten ilyen van. Botanikus kertek, pálmaparkok, homokdűnék és persze olyan kanyonok, amiket még az indiánregények olvasásakor magam elé képzeltem gyerekkoromban.
Csodás napokat töltünk el, a lánykákat alig lehet kikönyörögni a tengerből és fiús hobbi a pecázás, de nekik nagyon bejön.
November 3.
Utolsó nap nekünk is sikerül halat fognunk, Gábor tekeri ki a Vahut az addig otthonát jelentő óceánból, én filézem, Bettyke pedig túlzások nélkül mesésen elkészíti vacsorára.
Így búcsúzunk az eltelt héttől és vendégeinktől, én meg most Tőletek ismét a Las Palmasi marinából.
Üdv,Bosi
További érdekességek és információk: www.fix-yachting.com, www.onedream.hu
Bossányi Zsolt és a One Dream legénysége














