Egy hónap múlva. október 9-én kezdődik a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő tengeri bajnokság. A verseny rendezője és fő támogatója idén is a Westport Kft. Így a regatta a VII. Magyar Tengeri Naghyajós Bajnokság - Westport Kupa.
A tengeri bajnokság sokak szerint most lesz először igazán tengeri, hiszen a versenyen ezúttal nem lesznek a kishajós vagy balatoni nagyhajós versenyen szokásos pályafutamok, hanem öt tengeri távolsági menet alkotja a bajnokságot. Ebből a tengeri versenyek nyelvezetének megfelelően négy nevezhető "coastal"-nak, vagyis rövidebb, 20-25 tengeri mérföld (37-46 km) hosszúságú pályán zajló partmenti navigációs futamnak, egy pedig - s Rogoznicából induló és Vis-szigetét kerülő - "offshore"-nak, vagyis a parttól eltávolodó nyílt tengeri menetnek, amely éjszakai navigációt is igénylő, körülbelül 75 tmf (139 km) hosszú verseny lesz.
Újdonság az is, hogy nincsenek egységes versenyosztályok! Bármilyen egytestű, 9 -17 méter hosszú vitorlással be lehet nevezni és az esélyegyenlőséget a balatoni versenyekre is bevezetni tervezett ORC előnyszámítás biztosítja majd.
Mivel nincsenek a szervező által biztosított egységes osztályok, saját tulajdonú hajóval is lehet nevezni a tengeri bajnokságra.
A versenyezni szándékozóknak természetesen a rendező Westport Kft. is kínál különféle, kedvező ORC-számmal rendelkező, ilyen versenyekre alkalmas charterhajókat.
Például a legfrissebb, kedvező árú ajánlatuk:
Dufour 44 Performance (lásd a fotón) ORC felméréssel, 1.999,-€
tranzitlog: 125,-€, spinakker: 150,-€, 140% genoa :150,-€
Check-in/out Sibenik , 3000,-€ kaució
Nevezési dijak: 10% kedvezménnyel
tranzitlog: 125,-€, spinakker: 150,-€, 140% genoa :150,-€
Check-in/out Sibenik , 3000,-€ kaució
Nevezési dijak: 10% kedvezménnyel
infovonal: 30 9382-946,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A verseny honlapja: www.tengeribajnoksag.com
Továbbküld
Megnézték: 241
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!











