A pulai Mikulás Kupa tradicionális, hagyományokkal rendelkező verseny. Ehhez kétség nem fér.
Az idén az időjárás bizony nem volt kellemes, erős szélben, nagy hullámokban került sor az első futamra. A menő opésoknak, lasereseknek ez nem jelent különösebb gondot, a mezőny fiatalabb tagjainak viszont igen. Idáig még nem is volna probléma, az időjárás objektív tényező.
Mással van a gond.
És ma már nem lehet mindent az időjárásra fogni - mármint a szervezők részéről.
Történt ugyanis, hogy az első versenynap első futamában (nevesül az egyetlen futamában) a kreutzbója életre kelt. Az OP-pálya bójája elszabadult, így a versenyzők nem tudták venni azt. A száz versenyzőből (a 322 ópés 3 csoportra volt osztva) 26-nak sikerült a kreutzbóját venni, mert utána az már nem volt a helyén. Értem én, hogy kemény időjárás volt, nagy szél, nagy hullámok, de ez a mai időjárási előrejelzési lehetőségek figyelembevételével, no meg a helyi guruk időjárás-előrejelző képességei mellett nem lehet tényező.
Azután: mire a gyerekek el tudtak rajtolni (hogy mire vártak, azt nem tudom) nagyjából megfagytak.
Azután: olyan körülményesen ment a rajteljárás, hogy az egy tapasztalt versenyző idegeit is felőrölhette.
Azután: lehetett futamot jó helyen befejezni, pályajel vétele nélkül.
Azután: mivel nem sikerült épkézláb futamot lebonyolítani pénteken, a rendezőség ezt szombaton igyekezett bepótolni. Az ötlet azért nem volt tökéletes, mert esett az eső, fújt a szél, de a gyerekek 1-2 órát vártak a rajtra különféle szerencsétlenkedések miatt. A fekete rajtban a táblára felírt vitorlaszámok is bizonytalannak tűntek; a táblán volt áthúzott vitorlaszám is.
Azután: a harmadik napon, amikor legyengült a szél, a rendezőség valamiféle nagyzási hóborttól vezéreltetve sikeresen kirakott egy akkor pályát, hogy az utolsó kreutzban a szél ereje elhanyagolható legyen a percenkénti 20 méteres áramláshoz képest, így a mezőny jelentős része csak távolról (és egyre távolabbról) bámulta a befutót.
Nem akarom persze hibáztatni a rendezőket az időjárás huncutságaiért. De legyen szabad megjegyezni, hogy az 500 résztvevő számára kettő, azaz kettő darab rozoga sólya nem biztos, hogy elegendő. Az sem biztos, hogy az évekkel ezelőtt összedőlt korábbi sólya vastraverzeit nem kellene megjelölni valami pálcikával, ha már nem építik vissza. Az sem biztos, hogy nem kell gondolni a mellékhelységek kapacitására, meg arra, hogy ne kelljen néhol bokáig sárban gázolni, vagy hogy netán legyen a kettő darab slagon kívül még kettő, egy OBI áruházban 500 forintért beszerezhető Y idom segítségével, hogy ne egye már meg a só a hajókat éjszaka, a verseny után...
És az sem kellemes, ha a versenyzőknek eltűnik a széljelzője, néhány kötele vagy mentőmellénye. Az eltűnik szó itt persze eufémizmus.
Persze lehet, hogy nekem vannak abszurd elvárásaim.
